Azt hiszem, hogy ez az utolsó ilyen bejegyzésem, vagy részletközlésem a Vörös Holdas blogomon, a többit majd a másikon közlöm. Nem nagyon szeretném keverni más írásokat ezzel a történettel. Terveim szerint ezzel a novellával majd egy versenyen indulok, de még nem tudom egyenlőre, hogy mi lesz.. Mondjuk már majdnem készen van. Ez egy újabb részlet abból, amit a múltkor kiírtam. (A bálosból)
Ja és ha valakinek bármilyen átírási vagy javítási ötlete van, szívesen fogadom!
(...) Befejezte a játszadozást a hajammal, és lassú mozdulattal félresöpörte az útból. Nyakam szabaddá vált számára. Ujjait végig futtatta a bőrömön, apró köröket rajzolva rá. Akaratlanul is oldalra hajtottam a fejem, hogy jobban hozzáférjen. Úgy érzékeltem, hogy tetszik neki, élvezte, hogy így a hatalma alá kerített. A szemem még mindig csukva tartottam, mégis sejtettem, hogy mosolyog. Belül, magamban én is ezt tettem. Örömmel töltött el, hogy ezt a pillanatot együtt éljük át.
Megmoccant, és karját visszahúzta. A kíváncsiság mardosott belülről, hogy mit akarhat tőlem.
A meleg levegő a bőrömet csiklandozta, ahogy egyre közelebb hajolt hozzám. Puha szájával súrolta. Nem tett hirtelen mozdulatot. Apró csókokat lehelt nyakamra vállamtól egészen az állam vonaláig. Egy halk sóhaj hagyta el torkomat, amitől ő visszakozott. Teljesen beleolvadtam a karjába. Hamar újra kezdte, imádta, hogy játszadozhat velem, mielőtt lecsapna, akár a macska az egérrel.
A következő pillanatban enyhe szúrás hasított belém. Ráérősen, mégis hevesen mélyesztette belém fogait, mint forró kés a vajba. Jobb kezével az államat tartotta, hogy a fejem véletlenül se döntsem vissza akadályt képezve közte és a bőröm között. Minél tovább időzött rajtam a szája, annál gyengébbnek éreztem a lábaimat. Már mindkét kezével a derekamat fogta, hogy megtartsa a rá nehezedő súlyomat.
Abbahagyta, és váratlanul maga felé fordított. Szemtől szemben álltunk egymással. Végre kinyitottam a szememet. A csodálatos kék szeme bámult az enyémbe. Diadalmas mosoly ült az arcán. Az álarca még mindig ott virított, elrejtve tökéletesen megmunkált vonalait, ahogy az enyémen is. A ruhámra csöpögött a vér, mely vörös mintákat varázsolt gyönyörű fehér anyagra. Nem zavart. Csak vártam némán és belefeledkeztem a tekintetébe. Amíg én nem figyeltem ő ajkát határozottan az enyémhez szorította és magához ölelt. (...)
