Első helyezés, díj

Sziasztok!

Azt kell, hogy mondjam nagyon meglepődtem. Most értesültem arról, hogy a blogom egy versenyben első helyezést ért el. Nagyon nagyon örülök neki, és köszönöm szépen, hogy a verseny szerezői így gondolták, de igazából meg is lepődtem a dolgon. Hogy miért? Mert egyáltalán nem számítottam rá, ugyanis a Vörös Hold még meg a legjobb történet és úgy gondolom, hogy lenne bőven mit csiszolni rajta. Mindenesetre jól esett a díj. Köszönöm szépen még egyszer és nektek is nagyon köszönöm, akik olvastok, és remélem ti sem fogtok csalódni bennem a későbbiekben sem. :)
Utóirat: Köszöni Dilen, Cole és persze June is a sok kedves szót, és hogy szeretitek őket. :)
Íme a díj:

Új történet!

Sziasztok!

Ugyan még nem járt le a szavazás, de már csak pár óra van vissza belőle, a végeredmény meg már így is látszik. Szóval köszönöm szépen mindenkinek, aki szavazott, és azt szeretné, hogy másik történet is olvasható legyen tőlem. Ezért úgy döntöttem, hogy a másik blogomon (link majd később jön) felkerül az új történet prológusa. És hogy mikor? Október 3-án. Miért akkor? Mert akkor lesz a szülinapom, és gondoltam, hogy egy kis ajándékot hozok nektek! :)

Tehát... Október 3-án új történet indul! Jelenlegi cím alapján: A Föld őrzői 1. Az erő ébredése (a cím még nem végleges)

Van olyan, aki már várja? :)

Tizenegyedik fejezet második rész

Sziasztok!

Meghoztam a fejezet második felét. Igazából holnap akartam, de dolgoznom kell, ezért most picit előbb érkezett. Remélem nem gond.:) Köszönöm, aki benéz és elolvassa. :)

Tizenegyedik fejezet második rész

Dilen a tükörben méregette magát. Nem tudta megszokni, hogy hirtelen megnőtt és a szeme se a régi már.

– Milyen nagy lettél, Dilen! - állt a lába mellett a kistestvére.

 – Ugye? Szerintem is. - mosolygott rá.

– Nagyon fáj? – kérdezte.

– Micsoda? - ült az ágyára, a kislány meg mellé.

– Ami tegnap történt. Az a változás. – nézett rá kíváncsian.

Dilen a saját, már jól megszokott szemét látta a kislányban. Mindig azt mondták, hogy ugyanolyan az arcuk, de többé már nem. A fiú kék szemű lett, elveszítette íriszének zöld árnyalatát.

– Igen, tegnap nagyon, de már nem. Sokkal jobban vagyok!

– Nagyon féltem! - ölelte meg a testvérét a kislány.

– Tudom Chrissy… tudom… de már nem kell többet! – visszaölelt és vigasztalta a zokogó kistestvérét. – Mondd csak, nem félsz tőlem?

– Miért kellene? Soha sem bántottál még és én tudom, hogy nem is fogsz! - vigyorgott és még jobban odabújt hozzá.

– Neked soha nem is kell félned, amíg tudok, vigyázni fogok rád!

Mind a ketten tapsolásra lettek figyelmesek. Cole állt az ajtóban és őket bámulta.

– El se hiszem, hogy megértem ezt a pillanatot, hogy a mi kicsi Dilen-ünk már megöleli a testvérét! Hozom a fényképezőt! - úgy csinált, mintha meghatódott volna, és a szemét törölgetné.

– Na, kussoljál! Inkább mesélj, hogy mi volt! - pattant fel az ágyról, és felkapott egy pólót. A kislány pedig elhagyta a szobát, hogy ne zavarja a fiúkat.

– A suli el van intézve, azt mondták, hogy nincs para, ha egy ideig nem mész. Már mindenki tud a tegnapi esetről. - válaszolta és elfeküdt az ágyán. – Mindenki azt hiszi, hogy asztmás rohamod volt, és tudod mi a meglepő? Hogy a csapatból se tesznek ki emiatt, ha képes leszel összeszedni magad. Azt hiszem, ezzel nem lesz gond!

– Nem erre gondoltam, tudod jól! - ült le vele szemben a saját ágyára.

– Ja, hogy June-nal mi volt? Honnan kellene azt tudnom? – játszotta az értetlent.

– Hm… akkor megyek és beszélek vele én!

– Várj már, te hősszerelmes! Találkoztam vele, vagyis inkább ő velem… És, nem mondom, jó kis csajt választottál magadnak! Megfenyegetett! - nevetett, ahogy eszébe jutott a jelenet a lánnyal.

– Ezt hogy érted? Miért fenyegetett meg? Cole, ne kelljen már minden szót kihúzni belőled! – sürgette.

– Azt mondta, hogyha hazudtam neki abban, hogy jól vagy, akkor végem lesz! - nevetett, de most már teljes erejéből.

– Meg is érdemelnéd, hogy valaki neked is jól ellássa a bajodat! – forgatta a szemeit és ő is elfeküdt az ágyon.

Mind a ketten a plafont nézték és hallgattak.

– Mi a véleményed róla? - kérdezte Dilen váratlanul.

– Nem hozzád való lány! Nem érdemled meg, hogy veled akarjon lenni. Az életét kockáztatta tegnap és képes lenne máskor is megtenni. Nem tudom, hogy mivel fogtad meg! Nem hinném, hogy kedves voltál hozzá. - fejtette ki a véleményét Cole.

– Hát nem igazán. Remélem, hogy nem utál nagyon!

– Biztos lehetsz benne, hogy nem. Láttam rajta, hogy mennyire aggódik, akit utálunk, azért nem izgulunk!

– Igazad van!

June ahogy hazaért levágta a táskáját az ágyára. Fel-s alá járkált a szobájában. Túl sok volt benne a feszültség és az idegesség. Felvette a futós ruháját és kirohant a házból. Fogalma sem volt, hogy merre menjen, csak szaladt, ahogy tudott. Minden feszültséget le akart vezetni. Addig futott, amíg a lábai bírták. A parkba érve leült az egyik padra, csak úgy kapkodta a levegőt. Még mindig rengeteg idegesség maradt benne, már közel állt ahhoz, hogy elsírja magát.

– Minden rendben? - megállt mellette valaki és a vállára tette a kezét.

June felnézett és látta, hogy az iskola szívtiprója, Jason mosolyog rá.

– Igen! – bólintott.

Jason leült mellé és úgy viselkedett vele, mintha nagyon érdekelné, hogy mi van vele.

– Látom, hogy ideges vagy, csak úgy sugárzik rólad! Nekem elmondhatod, hogy mi bánt. Szeretnék segíteni! – játszotta tovább a kedveskedő szerepét.

– Csak aggódok egy barátom miatt, ennyi az egész! – válaszolta.

– Csak nem a Shaw gyerek miatt? Talán valami komoly baja van? Az egész csapat nyugtalankodik, hogy részt tud-e majd venni a meccsen…

– Igen, miatta. Tegnap nagyon szörnyen festett, és azóta nem tudok róla semmit sem! Nagyon remélem, hogy jól van!

– Jaj, ne félj! - ölelte magához a lányt és olyan gonoszul mosolyodott el, ahogy előtte soha sem.

„Remélem belehaltál a rohamodba te kis rohadék, ha meg mégsem akkor majd láthatod, hogyan veszem el a csajodat!” - gondolta magában Jason és kiült az arcára önelégült örömének a jele.

– Biztos vagyok benne, hogy nem lesz semmi baja! - vigasztalta a lányt. - Meghívlak egy kávéra, gyere! Attól biztosan jobban fogod érezni magad.

– Rendben. - bólintott és elmentek egy kávézóba.

Dilen a kezeit tördelte a szobájában. Nem tudott mit kezdeni magával, nagyon unatkozott itthon.

– Abbahagynád végre? Már vagy egy órája azt hallgatom, hogy ropogtatod az ujjaidat! - dobott oda egy párnát Cole.

– Nem tehetek róla. Unatkozom, csinálnom kell valamit!

– Akarsz mondjuk társasozni? Ha már úgyis itt vagyunk. - kérdezte Cole.

– Mi van? - felült és szánalmasan nézett a barátjára.

– Csak vicceltem, na! – dobott oda még egy párnát, amivel sikeresen arcon találta a fiút, aki visszahanyatlott az ágyra.

– Meglátogatom ma este. És te falazni fogsz!

– Ki mondta ezt neked? Úgyse tudod, hol lakik, vagy voltál már nála?

– Tudom, hol lakik. Cole falaznod kell, kérlek! Ennyit igazán megtehetsz értem! - könyörgött most már felülve.

– Jól van! Ki vagyok én, hogy a szerelem útjába álljak?

– Egy idióta… hagyd már ezt a szerelmes szöveget! Nem vagyok az, se én, se ő! Ne idegesíts már ezzel! - hergelte fel magát Dilen.

– Jól van na, bocs! Ebből úgyis az lesz, előbb-utóbb. Hidd el nekem, de megvárom, amíg te fogod kimondani, hogy szereted! – csitítgatta.

– Arra várhatsz! – duzzogott.

– Ráérek… - kacsintott Cole.

Jason este hazavitte a lányt a kávézás után. June-nak nagyon jól esett, hogy el tudott valakivel beszélgetni erről, sokkal jobban érezte magát tőle. Első dolga a fürdőbe vezetett, hogy lezuhanyozzon.

Élvezte, hogy a meleg zuhany alatt áll. Lehunyta a szemét és maga előtt látta Dilen arcát, de nem azt a számára helyes arcocskát, hanem azt, amikor szenvedett. Hirtelen kinyitotta a szemét és elzárta a vizet. Nagyon rossz érzése támadt a fiúval kapcsolatban. Magára kapott egy törölközőt és kimasírozott a szobájába. Ahogy az ablak felé nézett, meglátta, hogy ott ül Dilen és őt bámulja. Az ijedtségtől sikoltozni kezdett. A fiú sietősen kiugrott az ablakon. Pont annyi ideje volt, hogy ezt megtegye, mert June szülei rohantak be a szobába.

– Mi történt? – kérdezte az apja.

– Semmi, csak egy nagy éjjeli lepkét láttam és megijedtem tőle. Semmi gond már. - válaszolta és jobban összefogta magán a törölközőt.

– Miért van nyitva az ablak? - nézett rá gyanakvóan az anyja.

– Mert nagyon melegem volt, amikor megjöttem a futásból és szellőztetni sem árt. Szerencse, hogy ki volt nyitva az ablak, mert azon ment ki a betolakodó állat! - a mondat végi szavait kicsit jobban megnyomta.

– Akkor drágám, majd csukd be az ablakot és öltözz fel, nehogy megfázz! Már nincs olyan meleg. - mosolygott rá az anyja, majd a férjével együtt elhagyták a szobát, maguk után gondosan becsukva az ajtót.

June az ajtóról az ablakra nézett és megint ott látta a látogatóját.

– Ez az állatos dolog… célzás volt? - nézte őt a fiú.

– Akár lehetett az is!

– Akkor köszönöm a kedves fogadtatást!

– Mi a fenét keresel itt? Tudod, hogy megijedtem? Miért nem használod az ajtót, mint más normális ember? – szegezte neki a kérdését June.

– Mert nem vagyok normális… amúgy is meglógtam otthonról, nem szabadna se itt lennem, se máshol.

– Miért nem? Mert még nem vagy jól? - húzta össze a szemeit, hogy jobban szemügyre tudja venni.

– Jól vagyok, csak apró mellékhatások maradtak, mint a láz, vagy a gyengeség, de az nem lényeg. – vonta meg a vállát.

– Erről jut eszembe, hogy elfordulnál? Szeretnék felöltözni.

– Kint leszek, szólj, ha megvagy! - bólintott Dilen és eltűnt az ablakból.

A lány attól félt, hogy a fiú meglesi öltözés közben, azért a törölközőt nem vette le magáról, amíg a ruha nem fedte el teljesen. Odament az ablakhoz és kilesett rajta.

– Dilen, hol vagy? – suttogta, hogy a szülei ne hallják meg.

– Itt! - hangzott a válasz a tetőről.

– Mit csinálsz te ott fent? És hogy kerültél te oda? - döbbent meg a lány.

– Csak gyönyörködöm a kilátásban. Gyere fel, segítek! – nyújtotta felé a kezét. - Bízz bennem, nem esel le!

Valami furcsa oknál fogna June egyáltalán nem félt. Megragadta a fiú kezét, aki felhúzta egy szempillantás alatt. Dilen elfeküdt a tetőn. June figyelte, ahogy a kezét a feje alá teszi. Elmosolyodott és ő is követte a példáját.

– Gyönyörű este van, nem gondolod? - szólalt meg Dilen, le se véve a tekintetét az égboltról.

A Hold éles fénye megvilágította az arcát. June őt bámulta. Valami nagyon különös volt a srácon tegnap óta. Az arcát kissé elegánsabb vonások borították és a szemén olykor megcsillant a fény.

– Tudod mennyire idegesítő, ha valakit így bámulnak, mint te most engem? - fordította felé a fejét.

– Dilen, mi történt tegnap? Azt hittem, hogy meg fogsz halni, erre ma itt hadoválsz nekem a csillagokról, meg a szép estéről, mintha nem is történt volna semmi! – mondta a lényegre térve.

– Nem mondhatom még el! De ígérem, hogy mindent el fogok mondani, amikor eljön az ideje. Bízz meg bennem! – felült

– Bízom benned, csak nagyon kíváncsi vagyok! Se te, se Cole nem mondtatok semmit sem. Ő is azt mondta, hogy nem neki kell erről beszélnie, akkor kinek, neked?

– Igen, azt hiszem, hogy nekem… De még nem most. Kérlek, érts meg! – győzködte.

– Akkor meg mi a fenéért jöttél ide? - pattant fel mérgében, de megcsúszott a cserepeken. A lány lefelé esett, ám mielőtt lezuhant volna a tetőről, Dilen megragadta a kezét és úgy tartotta.

– El ne engedj! - nézett rá ijedten a lány.

– Nem foglak, mondtam, hogy bízz bennem! – rántott egyet a lányon, aki a fiún landolt.

June úgy ölelte a fiú nyakát, miután felhúzta, mint egy satupadba szorított fát. Összeszorította a szemét és csak várt, hogy mi fog történni.

– Jobb lesz, ha visszamegyünk, nehogy bajod essen! – jelentette ki Dilen. – Ahhoz viszont el kell, hogy engedj!

A lány nagyon nehezen tudta csak elengedni. A fiú segítségével visszamászott az ablakba, és lefeküdt a földre. Dilen mosolyogva támaszkodott a falnak és őt nézte.

– Minden rendben van? – kérdezte, de nem tudta visszafojtani a nevetését.

– Mi ezen olyan vicces? Majdnem meghaltam, te tahó! - vágott vissza a lány.

– Dehogy haltál, nem hagytam volna! - nevetett még mindig.

– Miért, mi vagy te, szuperman? – ült fel June.

– Nem, az Cole. Én egy… nem lényeg… de ha velem vagy nem lesz bajod soha sem! Remélhetőleg..  – közelebb lépett a lányhoz, hogy felsegítse a földről.

– Jó ezt hallani. De még nem válaszoltál! Még mindig nem tudom, hogy miért jöttél el hozzám? – porolta le a ruháját June.

– Mert nem vagyok benne biztos, hogy Cole átadta az üzenetemet, vagy ha át is adta, akkor talán elferdítette egy kicsit! - mondta és a lány szemébe nézett.

– Neked kék a szemed? - bukott ki a kérdés a másikból. - Eddig mindig zöld volt.

– Őőő, tévedsz! Kék volt! – győzködte.

– Nem igaz, ne nézz idiótának! Tudom, hogy zöld volt, mert ez volt a… - hirtelen abbahagyta a mondatot.

– Mi? - kérdezett vissza.

– A legszebb zöld szempár, amit valaha láttam. Most boldog vagy? - nekitámadt, leplezve, hogy mennyire zavarba jött.

– Igen az vagyok, mert én is így gondolom. Szerettem, hogy zöld, de már nem az. – válaszolta neki vállvonogatva.

– Áhá, elismered, hogy nem is kék volt a szemed mindig… - csapott le a szavaira a lány.

– Vagyis… úgy értettem, hogy az kontaktlencse volt, jaj nem mindegy már? Kék szemű vagyok és kész! - fordított neki hátat a fiú. - Végre elmondhatom, hogy miért jöttem? - pördült meg és ismét a lányra meredt.

– Kíváncsian hallgatom! - tette karba a kezeit maga előtt.

– Csak azt akartam mondani, hogy köszönöm, amit tegnap értem tettél! Nagyon bátor dolog volt tőled! Nem tudok eléggé hálás lenni érte. Megmentetted az életemet!

A lány teljesen ledöbbent a szavai hallatán, mindenre számított, csak ilyen komoly mondatokra nem. Azt várta, hogy a fiú elneveti magát, de ez nem következett be.

– Azt hiszem, akkor kvittek vagyunk, mert már te is megmentetted az életemet azon az estén. - válaszolta a lány. - Akkor újra jóban vagyunk? - nyújtotta felé a kezét, hogy kibéküljenek.

Azonban a fiú nem fogadta el a kezét, hanem egyre közelebb ment hozzá. June arca kivörösödött, annyira zavarba jött. Dilen az arcára adott egy puszit és a fülébe súgta:

– Megint elvörösödtél, csak nem másra számítottál?

– Nem számítottam semmire sem! Most pedig takarodj! Fáradt vagyok és veled ellentétben nekem kötelességeim vannak!

– Ahogy óhajtja, kisasszony! Hamarosan ismét találkozunk. - kacsintott és kiugrott az ablakon.

June odaszaladt, mert attól félt, hogy megütötte magát. Látta, ahogy talpra érkezett és elrohant. Pár pillanat múlva már sehol sem látta…

– Mi történhetett vele, hogy ennyire megváltozott? Ki fogom deríteni, Dilen Shaw mi a titkod, még ha belepusztulok, akkor is. - mondta határozottan inkább magának címezve, mint másnak.

Eldőlt az ágyán és a plafont bámulva magához vonta a párnáját. Nagyokat sóhajtozott és tovább beszélt magának.

– Még hogy nemsokára találkozunk… ez egy tahó, nem vagyok kíváncsi rá! – morgott.

Magában mégis mást gondolt és sóhajtozott. „Ó, miért nem csókol meg már végre?”

Lehunyta a szemét, és visszagondolt arra, ahogyan a tetőn ültek az imént, arra, ahogyan teljesen másmilyennek látta őt a rohama óta. Majd szépen lassan álomba mosolyogta magát.

Új történet?

Sziasztok!

Mivel nem sokára vége a Vörös Hold első részének, és a másodikat még nem sikerül elkezdenem, ezért úgy gondoltam, hogy a másik blogomon elkezdek egy másik történetet, hogy párhuzamosan olvashassátok most, és legyen valami, amíg nincs Vörös Hold folytatás. És kíváncsi lennék a véleményetekre, hogy szeretnétek -e másik történetet is olvasni tőlem. 

Jobb oldalon van egy szavazás erről. :) Köszönöm annak, aki olvas és annak, aki szavaz. :)

Tizenegyedik fejezet /első rész

És itt az újabb fejezet azoknak, akik még idejárnak olvasni a történetet, remélem, hogy most sem fogtok csalódni. És nem bánjátok meg, hogy még mindig itt maradtatok. :) Láttam, hogy már volt, aki leiratkozott a blogomról, bizonyára úgy gondolta, hogy már nem éri meg ide visszajárni. De köszönöm azoknak, akik még itt maradtak, és jó olvasást az új fejezethez. :)

Azt hiszem ezt a fejezetet is el kellett feleznem, mert hosszúra sikeredett. 

Tizenegyedik fejezet

June rémálmoktól gyötörve ébredt fel az éjszaka közepén. Annyira mélyen érintették a Dilen-nel történt események, hogy álmában újra átélte az egészet. Nem bírt visszaaludni. Eszébe jutott a könyv, amit a könyvtárból kölcsönvett. Görcsbe rándult gyomorral kivette a táskájából és kinyitotta valahol.

– Lychae törzs legendája és leszármazottai. - olvasta fel hangosan magának.

Összehúzott szemekkel nézte a már megsárgult lapokat és a megkopott címet. Furcsa érzései támadtak, ahogy belekezdetett az olvasásába. Csak úgy falta a papírra nyomtatott mondatokat. A fejezet végén egy lista szerepelt, melyen számos család vezetékneve volt felsorolva. June az ujjával végigfuttatta a sorokat.

– Shaw. - olvasta fel megdöbbenve. - Remélem, hogy ez valami véletlen egybeesés lehet! - nyugtatgatta magát. – Nem, ez nem lehet!

Dilen csukott szemmel, reflexszerűen megragadta az arca felé tartó kezet.

– Nyugalom kisfiam, nem akarlak felkelteni, csak a lázad akarom megnézni! Nagyon vörös az arcod! - szólalt meg kedves hangon Mrs. Shaw.

– Semmi bajom! - meredt rá a fiú az édesanyjára.

– Tudod milyenek az anyák, nem nyugszanak, amíg meg nem győződnek róla, hogy minden rendben van. – mondta.

A fiú elengedte a nő kezét és hagyta, hogy kissé meleg tenyerét a homlokára helyezze.

– Kisfiam, azt hiszem, lázad van! Ma nem mész te sehova sem! - jelentette ki az asszony.

– Dehogynem megyek! Jól vagyok, nézd meg! - erősködött és felpattant az ágyáról, de azon nyomban meg is bánta. Megszédült és elveszítette az egyensúlyát. Az volt a szerencséje, hogy az édesanyja mellette volt és megtartotta, majd visszaültette az ágyra.

– Mi történt? - ott termett mellettük a semmiből Rebeca.

– A fiatalúr azt hiszi, hogy iskolába fog menni, pedig nem! - magyarázta az asszony és visszanyomta a fiát az ágyba.

– Nem mész te sehova sem! Még nem tudhatjuk, hogy befejeződött-e a folyamat, vagy sem! - mondta szigorúan a másik.

– Hagyjátok azt a gyereket, nem haldoklik, hogy ennyire aggodalmaskodni kelljen! - dugta be az ajtón a fejét a férfi.

– Köszi apu, totálisan egyetértek veled! - hálálkodott a fiú.

– Na, de James! Te nem is aggódsz a gyerek miatt? - háborodott fel a felesége.

– De, csak azt mondom, hogy nem kell ennyire túlreagálni a dolgot! - válaszolta és mielőtt elment, a fiához intézett pár szót. - Anyádéknak igaza van, ma nem mész iskolába!

Dilen meglepetten bámulta a konyha felé tartó apját. „Már csak egy emberre számíthatok!” - gondolta magában.

– Coooooooole! – kiáltotta.

– Mi van? - takarta ki a fejét.

– Ja, te itt vagy? - fordult a mellette lévő ágy felé a másik.

– Hol máshol lennék? Azt hiszed, én nem szoktam aludni?

– Igazából azt hittem, hogy te szuperhős vagy, azoknak meg minek? - nevetett Dilen és ismét feltápászkodott az ágyból. Most már sikerült megtartania magát egyedül is.

– A szuperhősök is lemerülnek olykor, ne felejtsd el! Különben meg hiába is kérsz arra, hogy győzzem meg a családod, hogy mehess, mert nem fogom. Pár napot igazán kibírsz iskola nélkül! – közölte határozottan, és felpattant az ágyából. - Majd én bemegyek a suliba és elintézek mindent.

– Hát már te is ellenem vagy?

– Csak a javadat akarom, tudod jól te is. Legalább én sem fogok itthon unatkozni. - kacsintott és magára kapta a legközelebb eső ruháit.

– Köszönjük, hogy te is az oldalunkon állsz! - mosolygott rá Mrs. Shaw és kiment a konyhába, őt pedig követte Rebeca is.

– Gyere, elkísérlek a fürdőbe! – karolta át a másikat. - Hey, te magasabb vagy?

– Mi? Dehogy! - húzta össze immáron tengerkék szemeit a fiú.

– Húzd ki magad! - vágta hátba barátját.

Dilen kiegyenesedett és majdnem akkora volt, mint Cole. A különbség köztük mindig egy fej volt Cole javára.

– Azta… az is lehet, hogy te mentél össze! - gúnyolódott Dilen.

– Na ne szórakozz…! Valahogy neked nagyon kedvez ez az átváltozás. De az a tény, hogy én helyesebb vagyok, még mindig fent áll! - vágott vissza Cole.

– Csak szeretnéd! Nekem előbb lenne csajom, ha akarnám, mint neked. Amúgy a szemem még mindig kék?

– Igen kék, nagyon úgy néz ki, hogy ez így is marad… És visszatérve a csajokra, nekem előbb volt kalandom a kis barátnőddel, mint neked! - mondta gúnyosan, miközben a fürdő felé kísérte a barátját.

– Ezt meg hogy érted? Találkoztál már vele korábban is? – megállt és rámeredt.

– Igen, találkoztam. A vonaton, amikor ide jöttem, ő is épp akkor jött. Már akkor tudtam, hogy újra fogok vele találkozni, csak azt nem sejtettem, hogy a te csajodként! - mesélte és betolta az ajtón a másikat. - Azt hiszem, most megyek, te meg ne próbálj meg lelépni, mert levadászlak! És tudod jól, hogy megteszem! - kacsintott ismét és elment.

– Cole! - kezdett bele, de a másik félbeszakította.

– Megmondom neki, hogy hiányzik és hogy alig várod, hogy lásd. – mosolygott gonoszul.

– Csak annyit mondj neki, hogy köszönöm a segítségét, nélküle nem jutottam volna haza. - javította ki.

– Valóban nem, ha ő nem segít, akkor lehet, hogy egy kórházban téptél volna szét egy tucat embert, vagy csak simán lebuksz és mehettél volna az állatkertbe vagy a cirkuszba! Az se lett volna rossz, én jól szórakoztam volna! - nevetett Cole és elment.

June-nak már elege volt az állandó faggatózásból a tegnappal kapcsolatban. Alig várta már, hogy ebédidő legyen, és a barátaival lehessen. Nem kellett az osztálytársainak emlékeztetniük rá, így is mindig csak Dilen-en járt az esze. Ideges volt amiatt, hogy nem jött iskolába. Ahogy a folyosón haladt, megpillantotta Cole-t, amint az egyik tanárral beszélget. Úgy tett, mintha a szekrényénél matatna. Megvárta, amíg végeznek és a fiú elindult kifelé az ajtón. Ő utánaszaladt és a karjánál fogva félrerántotta.

– Ó, micsoda heves fogadtatás! Egy sziának jobban örültem volna, de ez se rossz! - mosolygott Cole.

– Hol van? - kérdezte figyelembe se véve, amit a másik mondott.

– Otthon, hol máshol lenne? - vonta meg a vállát.

June arckifejezését látva, gyorsan hozzá tette.

– Minden a legnagyobb rendben van vele, csak még kicsit megviselt a tegnapi után.

– Mi történt vele tegnap? - faggatózott tovább.

– Kis semmiség, nem lényeges! – legyintett.

– Ne mond azt, hogy semmiség! Láttam, hogy milyen állapotban volt. Azonnal mondd el az igazat!

– Ez nem az én dolgom, hogy elmondjam! Nem hinnéd el amúgy se, még nem vagy rá felkészülve! - tette a kezét a vállára, hogy megnyugtassa, de a lány hevesen lerázta magáról és a fiú szemébe nézett.

– Akkor megyek és megkérdezem tőle! - elindult a bejárati ajtó felé, de a fiú visszarántotta.

– Még nem látogathatod meg. Majd ha már jobban van… még nem láthatod! Komolyan, olyanok vagytok, mint Rómeó és Júlia. Egy percig se bírjátok ki egymás nélkül!

– Ez nem igaz, nem vagyunk szerelmesek, csak aggódom érte! Ennyi az egész, csak osztálytársak vagyunk. - tiltakozott a lány.

– Hát persze, hogy csak azok! - forgatta a szemeit Cole. - Vajon valaha megérem azt, hogy végre bevalljátok az igazat?

– Esküszöl, hogy minden rendben van és lesz vele? Ha nem mondasz igazat, akkor nagyon megbánod! - fenyegetőzött.

Cole nem bírta ki, hogy ne nevesse el magát. Annyira nevetett, hogy alig bírt megszólalni tőle.

– Dilen jól kifogott egy olyan barátnőt, aki majdnem olyannyira veszélyes, mint én. Ne haragudj, de ezen nevetnem kell!

Látván, hogy a lány egyre dühösebb lesz, jobbnak látta, ha abbahagyja, és újra felveszi a komoly arcát.

– Esküszöm, hogy nem lesz baja, nem kell aggódnod! Szívós gyerek ő. Megtudod, amint megismerted minden oldalát. Most mennem kell, még van dolgom, te pedig ne aggódj miatta! – hátat fordított neki, de eszébe jutott még valami, ezért megállt.

– Azt üzeni, hogy köszöni a segítségedet, nélküled biztosan nem lenne most jól. Hálás neked érte! - mosolygott, és végül mégis elment.

June az ebédlőbe ért, amikor a semmiből megjelentek előtte a barátai. Olyan gyorsan beszélt mindegyik, hogy a lány alig tudott figyelni rájuk.

– Álljatok már meg egy percre, ne hadarjatok, nem értek így semmit sem! - csillapította őket.

Mindannyian leültek a szokásos helyükre. June barátaira meredt, várva, hogy most már beszélhetnek.

– Ki ez volt a fiú? - kérdezte Sarah.

– Egy fiú, akivel együtt utaztam és jó volt újra látni, csak azért üdvözöltem. - válaszolta mosolyogva, hogy minél hihetőbb legyen, amit mond.

– Miért van, hogy minden helyes pasit ismersz? Bemutatsz neki?

– Nem! Nem a te stílusod ez a srác… eszedbe se jusson, ez egy… egy… nagyon fura fiú! – vágta rá egyből, hogy kissé elkedvtelenítse barátját.

– Szerintem az sokkal fontosabb, hogy arról halljunk, ami tegnap történt. Igaz az, hogy te vitted el Shaw-t az óráról? - váltott témát Mark.

– Honnan tudtok ti erről? - lepődött meg a lány.

– Az egész iskola erről beszél. Csak tudni akarjuk, hogy igaz-e, hogy hősiesen megmentetted, amikor rohama volt. – most Loraine-en volt a sor, hogy beszéljen.

– Igen, igaz. Elvittem innen. De nem volt semmilyen hőstett sem, csak asztmás rohama volt és én segítettem neki, ennyi az egész! - vonta meg a vállát.

– Asztmás roham? A többiek szerint nem is beteg, soha sem látott nála senki sem pipát, sem más gyógyszert. - hitetlenkedett Mark.

– Attól, hogy nem látott senki semmit, még lehet az! – győzködte.

– Az sokkal fontosabb, hogy jobban van? Mert ha jól látom nem jött iskolába. - Loraine próbált értelmes beszélgetést kihozni ebből az egészből.

– Állítólag sokkal jobban van. De nem tudok semmit sem, mert nem mehettem be hozzá később! Tudjátok, nincs közöm hozzá és családtagokat engedték be. Valószínűleg még pihenésre van szüksége, azért nem jött ma. - sokkal inkább magát győzködte ezzel a magyarázattal, mint a barátait. Nagyon aggódott a fiú miatt. Folyton az járt a fejében, hogy nem akarja, hogy komolyabb baja legyen.

– June, itt vagy? - csettintgetett előtte Mark.

– Igen, persze, csak elgondolkoztam. Semmi gond. Ne haragudjatok, mennem kell! - pattant fel az asztaltól.

– Juuuuune, hova rohansz? Még nincs vége a sulinak. Várj mááár! - kiabálták utána a többiek, de ő meg se hallotta, csak rohant egyenesen ki az iskolaajtón. 

Részlet

Gondoltam, hogy beteszek nektek egy kis részletet a történet jóval későbbi fejezetéből, hogy lássátok, hogy lesz itt még történés, és nem mindig uncsi dolgokról írok benne. :) Remélem, hogy tetszeni fog. 

(...) Két csuklyás alak vonszolt egy fiatal fiút. A megkötözött rabot úgy húzták maguk után a földön, hogy nem törődtek vele hány ág vágja arcon. A ruhája már elhasadt, az arcán a piszok és vér keveredett. Minél jobban erőlködött, hogy megmeneküljön, annál jobban feszültek rajta a kötelek. Már kezdett nagyon elfáradni, de a remény lángja nem halványult benne. Minden erejét összeszedte, hogy kiszabaduljon, de mindhiába.

A családjára gondolt, az őrzőjére, aki már minden bizonnyal meghalt, vagy közel állhatott hozzá. Végigpörgette rövid élete legfontosabb eseményeit, az első csókját az iskola legszebb lányával, a bulikat, az átalakulását, és amikor megkapta az őrzőjét, aki a legjobb barátja is volt. Lassan kezdett beletörődni abba, hogy az ő élete is rohamosan a végéhez közeledik.

Hirtelen megállt a két sötét alak és maguk elé taszították őt. A fiú arccal esett a földre, a maradék erejével próbált felkelni, de visszanyomták. Oldalra fordította a fejét, hogy megnézze hol és kikkel van. Nem tudta rendesen megfigyelni őket, csak a hosszú köpenyeket látta, de abból sokat. Furcsa, ismeretlen hangokat hallott, mintha beszéd lett volna, de egy szavukat sem értette. (...) 

/15. fejezet részlete/

Hol vagytok?

Sziasztok!
Az utóbbi időben azt vettem észre, hogy nagyon megcsappant a blogom látogatottsága, és szeretném tudni, hogy miért. Szeretném azt gondolni, hogy mindenki nagyon elfoglalt a munkával, és az iskolával és ez azért történhetett meg, nem pedig azért, mert nagyon unalmas a blogom, és a történetem.
Arra szeretnék kérni mindenkit, hogy aki benéz a blogomra, és elolvassa a történetemet, hagyjon valami nyomot, hogy tudjam van-e értelme folytatni, mert ha senki sem lesz kíváncsi rá, akkor nyilván nem olyan jó a történet, hogy megérje folytatni.
A tizedik fejezetem második felénél összesen csak két visszajelzést kaptam, azt is névtelenül, így nem tudom, hogy felkerüljön-e majd a következő fejezet vagy ne. Köszönöm szépen előre is a segítségeteket!

Díjözön

Köszönöm szépen mindenkinek azt a tömérdek mennyiségű díjat, amivel megleptetek. Nagyon jó érzés tudni, hogy így gondoljátok, hogy a történetem és én is megérdemeljük. Remélem, hogy máskor sem fogtok csalódni sem bennem, sem az írásomban! :)

1. díj

Köszönöm szépen HappyGirl-nek! :)

Szabályok:

• Írj 11 dolgot magadról!
• Válaszolj 11 kérdésre!
• Írj 11 kérdést!
• Küld tovább 11 embernek!

11 dolog magamról:

1. Az új kedvenc sorozatom: Gyilkos elmék
2. Mindig hallgatok valamilyen zenét
3. Már vagy ezerszer megfogadtam, hogy nem írok többet, mégsem bírom ki. 
4. Imádom a fantasy dolgokat
5. Imádok olvasni 
6. Álmodozó vagyok
7. Nem sokára negyedévszázados leszek. :(((
8. Kedvenc városom London
9. Imádom a meséket
10. Kedvenc színem a kék
11. Négy kiscicám van éppen most

Válaszok:

1. Házibuli vagy családi összejövetel?

Baráti összejövetel. :D Amúgy családi inkább. 

2. Mennyire várom a matekdogát?

Én már nem járok iskolába, 24 éves vagyok, így megúsztam whahaha. 

3. Milyen volt az átlagod?

Melyik iskolában? Általános? Közép? Egyetem?

4. Volt már évnyitó?

Itt egy középiskola az utcánkban és itt volt a hétvégén. 

5. Mit olvasol most?

Sarah Dessen: Egy felejthetetlen év

6. Milyen zenéket szeretsz?

Rock és pop keverékét. 

7. Eddig hány könyvet olvastál?

Húú, ez nehéz kérdés, több százat. 

8. Kire vagy büszke a családodban?

Szerintem mindenkire. 

9. Figyelemmel követted a VMA-t?

Nem igazán. 

10. Milyen telefonod van?

Fehér Samsung Galaxy S Advance.

11. Kedvenc kajád?

Túrórudi, vaniliás karika, és ropi. 

Kérdések:

1. Miért döntöttél úgy, hogy blogot vezetsz?
2. Mi bosszant fel a legjobban?
3. Mi az a hely, ahová mindenképpen el szeretnél jutni?
4. Hány blogot szoktál egyszerre olvasni?
5. Mi a kedvenc évszakod?
6. Milyen kincset rejtenél el az utókor számára?
7. Kedvenc filmed?
8. Mi/Mik/Ki/Kik inspirálnak íráskor?
9. Fanfiction vagy saját történet?
10. Olvasás vagy írás?
11. Film vagy könyv?

Küldöm:

Azért küldöm nekik, mert szeretem a blogjukat, még akkor is, hogyha kicsit elvagyok maradva az olvasásukkal, és maximálisan úgy gondolom, hogy megérdemlik! Mindenkinek olvasni kellene őket!

• Denselle
• Névtelen Senki
• Avellana
• Veronika
• MusicArt
• Mitsuko
• Juliette Amelia Lucas
• Juce

2. Díj

Köszönöm szépen Petrának! :)

Válaszok:

1. Hány éves vagy?

Még 24, nem sokára 25. :(((

2. Melyik a kedvenc sorozatod?

Jaj, én sorozatfüggő vagyok. Nagyon sokat szeretek, egyet nem tudnék választani. 

3. Mi leszel, ha nagy leszel?

Már eléggé nagy vagyok sajnos.. De a végzettségem.. mondjuk újságíró. :)

4. Mi hozza az ihletet az írásnál?

Egy zene, egy kép, egy bizonyos személy.. Ez nálam nagyon sok mindentől függ.. Pl a Vörös Holdnál egy unalma vonatút.. 

5. Kedvenc bandád?

McFly, de sok másikat is szeretek

6. Kedvenc idézet?

"Merj nagyot álmodni!"

7. Várod e az iskolát, és ez mennyire hátráltat az írásban?

Engem igazából már a munka hátráltat...

8. Hány órát töltesz naponta a gép előtt?

Mióta két munkahelyem van, sőt itthoni hétvégi munkám is, azóta nagyon keveset, van, hogy 4 napig be se tudom kapcsolni...

9. Milyen színű a szemed és a hajad?

Kék szemű és festett szőke vagyok. (eredetileg sötét barna hajam van)

10. Hányszor szoktál kelni iskolaidőben?

Munkaidőben, meg úgy alapból is 6:00

11. Szereted a One Directiont és írd le, hogy miért igen vagy miért nem?

Hm.. inkább azt mondanám nem foglalkozok velük.. De sokszor felbosszantom magam, hogy a McFly milyen hülye tud lenni, hogy a legtöbb számukat megírja nekik..

3. Díj

Köszönöm szépen a díjat Juce-nak! :)

Szabályok:

001. Ha megkaptad a díjat, készíts róla egy bejegyzést és tedd ki a fent látható képet!

002.Őszintén válaszolj a kérdésekre!

003. Összesen öt személynek kell továbbküldened! 

004. Ezt egytől-egyig át kell másolnod a lapodra, kivéve a válaszokat!

005. A díjat visszafelé nem lehet adni!

Kérdések és válaszok:

1. Mi a keresztneved, hogyan becéznek? 

Haha, ezzel még szeretnék kicsit várni, mert akkor már az írói nevem nem ér semmit. :P

2. Melyik dalon tudsz igazán sírni?

Ez nálam nagyon változó, mert ha sírós kedvem van, akkor szinte bármelyiken, máskor meg egyáltalán nem.

3. Félsz a sötétben?

Jaj, igen nagyon. De valamikor elfelejtem, hogy félni kellene. Viszont az a furcsaságom, hogy imádok sötétben ijesztő filmeket nézni. 

4. Szerelmes vagy valakibe?

Igen!

5. Mi volt a legcikisebb dolog, ami eddigi életedben történt veled?

Sajnos én mindig cikis helyzetekbe kerülök, valamiért nagyon vonzom őket. 

6. Gondolatban öltél már meg valakit?

Gondolatban már sorozatgyilkosnak számítok, és ha kiderülne mehetnék a halálsorra...

7. Szerinted a péntek 13 szerencsét vagy szerencsétlenséget jelent?

Őszintén nekem az utóbbi mindig, de igazából szerintem el felfogás kérdése. Ha beszuggeráljuk a rosszat, akkor az is fog történni. tapasztalat...

8. Van olyan dolog, amit a szüleidnek sem árultál el?

Szerintem biztosan van, mint általában mindenkinek. 

9.Hallgatsz olyan zenét, amit mások előtt cikinek érzel?

Amiket hallgatok én soha sem tekintem cikinek. Mindenki mást szeret. 

10. Kiskorodban sírtál, amikor szurit kaptál?

Változó valamikor igen, valamikor nem. 

11. Mit tennél, ha hirtelen híres lennél?

Nem tudom, ha megtörténik elmesélem :P

12.Szoktál álmodozni?

Minden egyes pillanatban!

12. Járnál Chase Crawforddal?

Na ez meg, hogy jön ide??? De amúgy nem hiszem, nem az esetem. 

13. Hány gyereket szeretnél? Fiú/Lány neveik?

Kettőt, két fiút. A nevek titkosak. 

14.Adni vagy kapni jobb?

Mindkettő.  

15. Titkom?

Persze, hogy van mindenkinek van. 

16. Bakancslista? 

Jaj, ki se férne ide.. Annyi mindent szeretnék..

Akiknek küldöm: 

MusicArt

Avellana

Denselle

Névtelen Senki

Juliette Amelia Lucas

Vacak

4. Díj

Köszönöm szépen Denselle-nek! :)

Lusta vagyok még egyszer leírni az egészet. :P

Akiknek küldöm:

Mitsuko

HappyGirl

Veronika

Vivieen

Cassy Crockett

5. Díj

Köszönöm szépen Mitsuko-nak! :)

6. Díj

Köszönöm szépen Névtelen Senkinek, nagyon megtisztelő. :)

7. Díj

Köszönöm szépen HexiTVD-nek! :)

Válaszok:

1. Damon vagy Stefan Salvatore?

Damon

2. Milka vagy Boci?

Mindegy, ha étcsoki

3. Kipróbálnád a bungee jumpingot?

Hm.. nem tudom talán igen

4. Mi lenne számodra az álommunka? 

Író és természetfotós

5. New York vagy Los Angeles?

Mindkettő

6. Mi a legnagyobb vágyad a blogoddal kapcsolatban?

Hogy, akik olvassák a történetemet, mondjanak pár szóban véleményt, ne csak csendes olvasó legyenek. 

7. Szereted az Éhezők Viadala trilógiát?

A könyvet sajnos még nem olvastam, de a film tetszett. 

8. Kedvenc tantárgyad a suliban?

Hát már régóta nem járok suliba. De a tesi volt azt hiszem. 

9. Első könyv, amit olvastál?

Nem emlékszem. :(

10. Három dolog, amit utálsz csinálni?

Mosogatás után törölgetni, paradicsomot enni, és késésben lenni

11. Szereted a dzsesszt?

Hát nem nagyon hallgatom. 

8. Díj

Köszönöm szépen a díjat Vacak! :) 

Válaszok:

1. Vámpír vagy Vérfarkas?

Mindkettő

2. Disney vagy Nickelodeon?

Nickelodeon csatorna, Disney mesék

3. Hideg vagy meleg?

Hideg idő, meleg kakaó és kávé

4. Macska vagy kutya

Mindkettő

5. Tévé vagy számítógép

Számítógép

6. Volt már olyan döntésed, amit többször is megbántál már életedben, mégsem változtattál rajta?

Igen ez mindig van. :/

7. Mikor láttak utoljára sírni?

Igyekszem nem mutatni senkinek, ha sírok

8. Hány óra van, amikor erre a kérdésemre válaszolsz?

18:41

9. Mennyire vagy jó matekból?

Hát nem nagyon..

10. Mit csinálsz, ha unatkozol?

Olvasok, vagy írok

9. Díj

Köszönöm szépen AshleyBo-nak! :)

Nagyon szépen köszönöm mindenkinek a sok-sok díjat, nagyon kedvesek vagytok, és jó érzés, hogy úgy gondoltátok megérdemlem.