2016. január 19., kedd

Új év, új tervek!

Sziasztok!
Először is szeretnék mindenkinek Nagyon Boldog Új Évet kívánni. Másodszor pedig szeretnék elnézést kérni, amiért eltűntem. Az elmúlt évben nagyon sok minden történt, főként rossz, így elmaradt a blog frissítés. Valamint a gépem tejesen meghalt, így újra kellett telepíteni, és a jegyzeteim, fejezeteim, történeteim, képeim nagy része elveszett. Újra kell majd írnom a történetet, addig nem tudok frissíteni. 
Úgy gondoltam, hogy a blogra ráférne egy kis frissítés, ezért a segítségeteket szeretném kérni, már ha van még valaki, aki feljár ide, és olvassa. A legtöbb dolgot szeretném átalakítani rajta, a fejléctől kezdve a stílusig mindent. Ha valaki tudna ezekben segíteni, azt nagyon megköszönném. :)
TWJ

2015. augusztus 10., hétfő

Pinterest , Instagram

Sziasztok!

Ha már vannak különféle oldalaim, akkor gondoltam megmutatom nektek,és ha akartok nyugodtan követhettek, bár az instagramot még nem sokat használtam, de majd ezután. :) Nem sokára jön egy bejegyzés az írásommal kapcsolatban is, csak egy kis türelmet kérek.

Facebook: _Katt_
Pinterest: _Katt_
Instagram: _Katt_

2015. április 25., szombat

verseny, szereplők

Sziasztok!

Egy kérdéssel fordulnék hozzátok. Gondolkoztam azon, hogy mit szólnátok, hogyha csinálnék egy novella versenyt? Természetesen nyereménye is lenne, azt is kitalálom majd. Most egyelőre csak a véleményetekre lennék kíváncsi, hogy érdekelne-e titeket és indulnátok-e rajta, mert csak akkor van értelme, ha több jelentkező lesz. :) Minden véleményt szívesen fogadok ezzel kapcsolatban, mert még nem indítottam semmilyen versenyt. :) Ha tetszik az ötlet, akkor vagy jelezzétek kommentben, vagy jelöljétek a bejegyzés alatt. (tetszik: részt vennék; töröld: nem vennék részt). 

Valamint egy másik dolgot és szeretnék kérdezni. Sokat gondolkoztam azon is, hogy ti hogy képzelitek el a szereplőimet? Kíváncsi lennék rá, és ha küldenétek nekem emailben képeket, azt nagyon megköszönném, persze felkerülnének a képek a blogra, ha engedélyezitek. :) Vagy akár itt kommentben is linkelhettek szereplőket. :)

Köszönöm szépen, hogy elolvastátok a bejegyzésemet és azt is, hogy jelzitek a véleményeteket. :) Bármilyen egyéb kérdést is szívesen fogadok, és válaszolni fogok mindenre. :)

TWJ

2015. március 7., szombat

Vélemények!

Sziasztok!
Először is nagyon köszönöm, hogy elolvastátok a legújabb fejezetemet ennyi szünet után is. Tényleg nagyon köszönöm. :)
Mindig nagyon jó érzés bármilyen visszajelzést kapni, legyen az pozitív, vagy negatív. Láttam, hogy volt olyan, akinek nem tetszett a fejezetem. Ezzel nincs semmi baj, sőt örülök neki, hogy őszintén jelezte, de azt szeretném kérni mindenkitől, hogyha valami nem tetszik a fejezetben, vagy javítási javaslata van azt mondja el, akár névtelenül is. Nagy segítség lenne, mert így tudom hogyan javíthatok a történeten és az írásomon. Minden megsértődés nélkül mondom ezt, semmi baj nem lesz abból, ha valaki negatívot is mond, annak mindig örülök, hogyha építő jellegű kritikát is kapok.
Nagyon köszönöm előre is a segítséget, és bátran mondjátok meg mi az, ami nem tetszett/ tetszik. Ez minden fejezetre érvényes. :)

Üdv, TWJ

2015. január 10., szombat

Második rész 1. fejezet

Sziasztok!

Végre eljutottam odáig, hogy elkészüljön a második rész első fejezete. Annyit szeretnék mondani, hogy ez még egy Pro változat, lehet, hogy lesz javítás rajta vagy átírás, úgy kezeljétek, de remélem azért így is tetszeni fog. 
Nagyon köszönöm, hogy vártatok eddig rám, és köszönöm, ha továbbra is olvastok. Remélem, hogy nem fogok csalódást okozni a történet folytatásával sem. A következő részről nem tudok semmit mondani mikor kerül fel, amint lesz lehetőségem megírni azonnal felteszem. :)
Köszönöm, hogy elolvassátok! :) És nyugodtan mondhattok kritikát, véleményt, bármi észrevételt, sőt külön megköszönném. :)
Ja és a felső sorban találtok egy olyan oldalt, hogy: Vörös Hold 2 fejezetek, oda lesz feltöltve a második rész, amíg nincs címe így, aztán majd a történet címével. :)



~ 1. fejezet ~

Az öreg megkopott könyv minden oldala hangosan zizegett, ahogy unottan forgatták őket. Az évtizedek alatt mára megsárgult és elvékonyodott lapokon néhol a tinta már elhalványodott olvashatatlanná vált. Egy ujj követte végig a bekezdések sorait, majd egy hirtelen mozdulattal megállt a közepén.
Cole fáradtan sóhajtott, kézfejével a szemét dörzsölgette. Túl kimerültnek érezte magát ma is, mint az utóbbi időben minden nap. Nem is emlékezett már arra, mikor aludt utoljára legalább nyolc órát egyhuzamban. A bögréje után nyúlt, hogy pótolja a kiürült koffeint a szervezetéből, de már kifogyott belőle. Az alján csak egy kis kávé maradványa lötyögött, kiitta az utolsó kortyot is belőle és a poharat visszatette az alátétre. Nagynénje allergiás volt arra, hogy figyelmetlenül foltot ejtsenek a frissen mosott terítőn.
Hátradőlt a széke támláján fejét hátrafelé lógatva, kicsit kinyújtóztatva fájós gerincét. Így figyelte, ahogy Becca közeledett felé, majd megállt közvetlen mellette. A nő csípőre tette a kezét és határozott mozdulattal becsukta a vaskos ősrégi könyvet. A por felszállt a hirtelen mozdulattól, mindkettőjüket köhögésre késztetve. Cole felült és kérdőn tekintett a mérges Beccára.
– Jöttél újratölteni a bögrémet? – erőltetett egy mosolyt az arcára remélve, hogy feloldja a nő mogorva hangulatát.
– Nem! Elég volt ebből Cole, teljesen tönkre teszed magad, ezzel senkit sem tudsz megmenteni! Pihenned kell! – rivallt rá Becca és mérges pillantásokat küldött felé. Cole pár percig állta a tekintetét, majd ismét megszólalt.
– Majd, ha megtaláltam a megoldást a kis problémánkra!- nyitotta ki a könyvet újra, de Becca nem engedte.
– A kis problémánk – idézőjelet mutatott az ujjaival – ráér, amíg kipihened magad. Szerinted June örülne, ha miatta nem tudnád tökéletesen megvédeni az unokaöcsédet?
Cole elgondolkozott és elvette a kezét a könyvről.
– Azt hiszem, igazad van, June kinyírna, ha baj érné az ő Rómeóját. 
– Helyes, akkor indulj zuhanyozni, jobban bűzlesz, mint egy kéthetes zokni. Aztán nyomás aludni! – húzta el a székből őt Becca.
– Mondtam már, hogy mennyire szeretem, amikor őszinte vagy? – nevetett Cole. – Különben is délután kettő van, nem alhatok, Dilenre kell vigyáznom.
– June-nál van, nincs kifogás, fürödj meg! – betolta az ajtón és becsukta utána. Úgy támaszkodott a falhoz, mint egy testőr, aki egy percre sem tévesztené szem elől a rábízott őrzöttet.
Cole megnyitotta a zuhanyt és csak a hideg vizet engedte magára. A falnak támasztotta a fejét, miközben a vízcseppek folyamatosan áztatták. Nem tudott szabadulni attól az estétől. Ahányszor lehunyta a szemét, megjelent a menekülő lány, akit üldöz az öntudatlan barátja. Magát okolta a történtekért, meg kellett volna óvnia Junet, ez az ő dolga. A lány sikolya, a sok vér és az fájdalom, amit éreztek, azóta is kínozta. Nem beszéltek róla soha sem, ő mégis tudta, hogy mennyire megviselte mindnyájukat az a tragédia. Gyűlölte magát miatta, ha akkor nem hagyja egyedül Junet, akkor őt kapta volna el Dilen, és most nem lenne problémájuk. Dühösen a falra csapott, a víz csak úgy szanaszét fröccsent mindent beterítve.
– Cole minden rendben odabent? – szűrődött át Becca hangja a folyosóról.
– Persze, ne aggódj. – Válaszolta és még jobban megengedte a csapot, nem akarta megkockáztatni, hogy a nő megint mindent halljon.



June a DVD-s polca előtt guggolt és sorolta a címeket. Olykor egyet kihúzott a sorból, megnézte a borítóját, majd visszatolta a helyére.
– Rock hajó? – kérdezte hátra se fordulva.
– Uncsi – hangzott a válasz.
– Szerelmi leckék hitetleneknek?
– Még csak az kéne, nem fogok csöpögős csajos filmet nézni. – Mondta Dilen teljesen kikelve magából, szinte kiabálva. – Azokat majd a barátnőiddel nézd.
– Jó, akkor mit akarsz? – duzzogott June is.
– Csak lökj be valami horrort, az egyik Fűrészt és kész – megvonta a vállát, amit a lány nem látott, mert még mindig a hátát mutatta neki.
– Fúj nem, attól megint nem tudnék aludni éjszaka. – tiltakozott hevesen June.
– Ahhh… akkor válassz már valamit. – dőlt el az ágyon feladva a harcot Dilen. – Inkább gyere ide. – kinyújtotta felé a kezét.
– Oké, betettem a Mr. és Mrs. Smith-t, abban van akció meg romantika is. – elindította a lejátszót, és odasétált az ágyhoz. A fiú elkapta a kezét, és maga felé rántotta. June elvesztette az egyensúlyát, és egyenesen barátjára zuhant. Dilen nevetve ölelte magához a lányt, és megcsókolta. June viszonozta, közben jobb kezével gyengéden beletúrt a fiú hajába, tudta, hogy ezt imádja. Dilen a lány érintésétől egyre szenvedélyesebben csókolta, és egy hirtelen mozdulattal átfordult, így most ő került felülre. A keze besiklott a lány pólója alá, és felfedező útra indult felfelé, míg a szája a lány nyakán lefelé. June érezte Dilen forró leheletét a bőrén, ahogy apró csókokat hagyott maga után. Már nem a fiú hajával babrált, hanem a hátát simogatta. Ahogy Dilen keze elérte a melltartójának a kapcsát, mintha áramütés érte volna June-t, eltolta a fiút magától. Ő meglepetten nézett rá, és a keze megállt.
– Mi baj?
– A szüleim.. itthon vannak, ránk nyithatnak.
– Zárd be az ajtót – válaszolta Dilen, és megcsókolta barátnőjét. June megint eltolta magától.
– Nem lehet, tudod milyenek, ha észreveszik, balhé lesz. Nem szeretném, ha eltiltanának innen.
– Nem tudnak eltiltani – megint belecsókolt a nyakába. June mélyet sóhajtott, és megpróbált felülni.
– Kérlek Dilen, hagyd abba.
– Te nem akarod?
– Ó istenem, dehogynem, de nem itt és nem most. Kérlek – kérlelte tovább a barátnője.
– Oké – végül beleegyezett Dilen, és kihúzta a kezét a lány pólója alól, majd egy utolsó csókot lehelt a nyakára.
– Aú, mit csinálsz! Kiszívtad a nyakam, te hülye? – odakapott, ahol az imént a fiú szája időzött. Dilen nevetve felült és a lányra nézett. June kipattant az ágyból, és a tükör elé lépett.
– Megőrültél? Hogy fogom ezt eltakarni az esti bálon? Nem vagy normális. – hőbörgött.
– Megjelöltelek, így mindenki tudja, hogy hozzám tartozol. – kacsintott Dilen.
– Tudod, hogy fog cikizni Cole, ha ezt meglátja?
– Cole? – kérdezte döbbentem Dilen
– Igen, tudod, hogy milyen, minden alkalmat kihasznál, hogy piszkálhasson. – Még mindig a vörös foltot nézegette a nyakán a lány. – Vajon, hogy lehet? Egész nap ő járt a fejemben.
– Mi? Miközben a barátoddal vagy más pasira gondolsz? Tudod, ez nagyon kiábrándító. – dünnyögött Dilen.
– Nem úgy értettem.. Tudod, hogy nem. Dilen, figyelj már! – fordult felé June, és odament az ágyhoz.
– Már megölted a pillanatot.. Nézzük a filmet! – Dilen a tv-re irányította figyelmét, amitől a lányból kitört a nevetés. A féltékeny barátja mellé feküdt és a fejét a vállára hajtva ő is a filmet nézte.



Húsz perc után June váratlanul felült és megszólalt.
– Magunkkal kellene vinnünk Cole-t is.
– Hova? – kérdezte Dilen a lányra nézve.
– Este a partira. Két hete történt a baleset – válaszolta a lány visszaemlékezve – azóta teljesen befordult. Tudom, hogy segíteni akar, de nem szeretem így látni. Hiányzik a régi vicces Cole.
Dilen egy pillanatra elgondolkozott azon, amit a barátnője mondott. Ő is utálta látni unokabátyja szenvedését. Nem mondta ki soha, de tudta, hogy Cole magát okolja a történtekért, pedig, ha valaki hibás az nem ő, hanem Dilen. Akármennyire volt szörnyű, ami akkor történt, ő mégis boldognak érezte magát, mert ez közelebb hozta őket egymáshoz June-nal. Eldöntötte, tesz valamit azért, hogy visszaszerezze Cole humoros énjét, és segítsen megtalálni a megoldást a problémájukra.
– Dilen, figyelsz te rám? – June hangja zökkentette ki a gondolatmenetéből. A lány csípőre tett kézzel állt előtte, és mérgesen őt figyelte.
– Bocsi, elmondanád még egyszer? Elkalandoztam – erőltetett egy mosolyt az arcára Dilen
– Észrevettem… akkor röviden újra. Cole-t rávesszük, hogy jöjjön velünk este, mit szólsz?
– Én már kevés vagyok neked? Kell még egy pasi? Szólj, ha ki akarod próbálni a hármast.
– vigyorodott el gonoszan Dilen.
– Ne idegesíts már! – váltott komoly hangnemre a lány. – Téged nem érdekel, mi van vele?
– Már hogyne érdekelne? – háborodott fel a fiú, és felkelt az ágyról. – Szerinted nem zavarná, hogy harmadik kerékként magunkkal visszük?
– Elhívjuk Sarah-t, ő amúgy is ott lesz, jöhetne velünk is.
– Sarah-t? Ugye csak viccelsz? – kérdezte némi fintorral az arcán Dilen.
– Mi bajod a barátnőmmel? Nagyon kedves lány, és tetszik neki Cole.
– Nekem semmi, csak sűrűn váltogatja a jelölteket. Ha jól emlékszem előtte még én kellettem neki. – Gúnyolódott a barátnőjén. June nem válaszolt, inkább sértődötten elfordult tőle.
– Szóval randit szerezel Cole-nak?
– Igen, azt! – vágta rá mérgesen a lány.
– Szegény… - mondta suttogva a fiú, June mégis meghallotta.
– Akkora szemét vagy Dilen Shaw! – odadobott egy plüssmacit a fejéhez. Dilen nevetve hajolt el a felé repülő állat elől.



A láncok csörgése a földszintről egyre erősödött, de még kitartottak. Cole csak unokaöccse miatt aggódott. June-t elrejtette, a lány jelenleg biztonságban volt, de nem sokáig. Óvatosan, szinte négykézláb közlekedett, hogy ne vegye őt észre Dilen. Tőrét olyan erősen szorította tenyerébe, hogy annak markolata nyomott hagyott a bőrén. Ez nem érdekelte, csak az, hogy megállítsa az öntudatlan fiút és megmentse Junet és magát is. A hatalmas farkas nehéz lépteinek súlyát érezte a korhadt padlón, ahogy az haladt felfelé a lépcsőn. Cole egy félig leomlott fal mögé bújt, és fegyverét a magasba emelve készen állt a támadásra. Már csak pár lépés volt hátra, hogy az állat felérjen az emeletre. Nem akarta bántani a fiút, de tudta, hogy kénytelen lesz megtenni, hogyha túl akarja élni a ma estét. Reccsenés visszhangzott a folyosón, majd ajtónyikorgás. A következő pillanatban valaki a nevén szólította.
– Cole? Cole merre vagy?
Jaj, ne. Ez az ostoba lány mit művel? – gondolta rettegve a fiú. Cselekednie kellett, a lánynak esélye sem lett volna a vérengző fenevad ellen. Nagy levegőt vett, és előugrott az eddig védelmet nyújtó fal mögül, és June rémült tekintetével találta szemben magát. Nem mozdult, csak az ajtónak támaszkodva próbált meg állva maradni. Dilen felért a lépcső tetejére, és dühös, elszánt tekintettel méregette hol az egyiket, hol a másikat. Itt az idő, vagy túléljük, vagy meghalunk!
– Dilen, itt vagyok, tudom, hogy engem akarsz – próbálta felhívni magára a farkas figyelmét Cole, közben reménykedett abban, a lánynak lesz annyi esze, hogy visszamenekül a szobába, de nem tette. Félelemtől megbénultam nézett a fehér szörnyetegre, aki vicsorogva fordult felé. Cole lassan lehajolt, felvette az első törmeléket, ami a keze ügyébe került, és egy gyors mozdulattal a barátja fejének hajította. Pont az arca közepén találta el, amitől a farkas megvadulva felordított és támadója felé iramodott. Cole a folyosó vége felé rohant, és látta, hogy zsákutcába került, innen nincs menekvés. Eszébe jutottak mesterének szavai: Olykor a legegyszerűbb megoldások menthetik meg az életed! Cole lelassított, szembefordult az őt széttépni készülő farkassal, és egészen addig hátrált, amíg a háta neki nem ütközött az óriási ablaknak. Addig várt, amíg már majdnem odaért a fiú, ahogy rávetette volna magát, ő lehajolt és az állat hangos csörömpöléssel kizuhant az ablakon. Az üvegszilánkok szanaszét repültek, néhány Cole arcát is felhasította. Ő nem törődött a sűrű sötét anyaggal, ami a sebeiből csöpögött a földre. Futva közeledett June felé, megragadta a karját és maga után vonszolva sietett le a lépcsőn. A lány botladozva követte, olykor hátra pillantva, hogy a farkas követi-e őket.

Hamarosan megjelent a vadállat a lépcső tetején sötét dühös szemeit June-ra villantva. Cole megtorpant, és taszított egyet a lányon.
– Rohanj, majd én megállítom!
June alig észrevehetően bólintott, és szaladt kifelé az épületből. Mielőtt kilépett volna az ajtón, még egy utolsó pillantást vetett oldalra, ahol Dilen nagynénje még mindig a láncait rángatta. Becca mélyről jövő üvöltéssel jelezte, látta ő is a lányt, így még inkább erőlködött, és végül sikerült elszakítani az egyik lábát bilincsbe tartó rögzítést. June megszaporázta a léteit, majd eltűnt a sötét éjszakában.
A fiú mélyen barátja jeges, mégis vérszomjas szemébe nézett. A farkas válaszként vicsorgott, majd a fejét az omladozó plafon felé vonyításra emelte, mely megremegtette a gyár falait.
 – Sajnálom D, nem hagysz más megoldást – suttogta inkább csak magának Cole. Felkészült a harcra, amikor az állat elrugaszkodott a lépcsőről, könnyen átugorva az unokatestvérét és a lány utána eltűnt a sötétségben.
– Neee! – kiáltotta Cole, ahogy követte Dilent ki az ajtón. – Neee!


Cole hirtelen kinyitotta a szemét és sűrűn pislogott. Az ágyában feküdt, megint álmodta az egészet. A szíve hevesen vert és még mindig kapkodta a levegőt. Lassan felült, és az izzadtságtól fejéhez tapadt hajába túrt. Az óra este hat órát mutatott. Alig hunyta le a szemét, az akkor történtek máris kínozták. Zaj szűrődött be a folyosóról, Dilen és Becca hangja. Halkan kimászott az ágyból és az ajtóhoz osont, hogy hallgatózzon. Neki nem volt éles farkas hallása, mégis tisztán értett minden szót, abból, amit kint beszéltek rokonai.  
– Végre elértem, hogy elaludjon, erre ti elrángatnátok valami ostoba buliba? Szó sem lehet róla! – háborgott Becca.
– Ne már, nem óvodás, akinek annyi alvás kell, a barátai közt a helye! – erősködött Dilen
– Csendesebben, alszik. Lehet, hogy nem óvodás, de dolgozik mióta elcseszted a dolgot, jó lenne, ha kicsit tekintettel lenné rá.
– Tudom, hogy az én hibám, nem kell folyton emlékeztetned, akkor sem hagyom, hogy besavanyodjon! – nyúlt a kilincs felé a fiú, de a nő rácsapott a kezére, megakadályozva őt.
– Azt mondtam alszik! – rivallt rá Becca.
Cole-nak ez volt a végszava, a legelső pólót, amit a széken talált felvette, és kilépett az ajtón az arcára festett színlelt mosollyal.
– Ki alszik?
– Azt hittük te, mióta vagy fent? Aludtál te egyáltalán? – méregette gyanúsan a nő.
– Naná – kedvesen átkarolta a Becca vállát, és magához húzta. – Jól vagyok, ne aggódj.
– Persze.. – motyogta az asszony, és magukra hagyta a fiúkat.
– Mi a helyzet kölyök? Jól szórakoztál? – kacsintott a maga régi megszokott módján Cole.
– Nem igazán. – hangzott az elégedetlen válasz.
– Hogy-hogy?
– Otthon voltak a szülei.
– Parás a csaj, mi? – nevetet Cole, ahogy átsétált a konyhába egy adag kávéért
– Hé, a csajomról beszélsz! – ment utána a másik fiú.
– Köszi Dilen, én is meg tudom magam védeni – szólalt meg June az ajtófélfának támaszodva. – Szia Cole.
– Ó, hello Júlia.
– Örömmel látom, hogy újra a régi vagy - ellökte magát a faltól a lány és elfogadta Cole-tól a bögrét, amit felé nyújtott.
– Mikor nem voltam saját magam? – nevetett és belekortyolt a kávéjába.
– Mivel ilyen jól kialudtad magad, este velünk jössz a partira, én már mindent megszerveztem – mesélte June.
– Iskolabál? Nem nekem való, passzolnék bocs.
– Oké, de ha megtámadnak minket, nem lesz, ki megvédje Dilent, és baja eshet. – tudta a lány, hogy olyan érvet mondott, amitől vitázó társa azonnal meggondolja magát. Szégyellte magát, amiatt, hogy feleleveníti azt, ami akkor történt, de csak ezzel tudott hatni rá.
Cole hosszas gondolkodás után megszólalt.
– Jó, megyek. De szigorúan csak őrködni, nem fogok magamból hülyét csinálni!
– Értettem főnök! – tisztelgett June, miközben alig tudta visszatartani a nevetését. A titkos szervezkedését az estével kapcsolatban egyelőre nem osztotta meg vele, meglepetésnek szánta. 



Amikor Dilen, Cole és June megérkezett az iskolához már mindent teljes sötétség borított. A csillagok néhol kibukkantak a gomolygó felhők mögül misztikusabbá téve az estét. Cole lopva felfelé pillantott, tekintete a Hold dagadó énjével találkozott. Dilen bátorítóan hátba verte barátját, mire ő aggodalmasan ránézett.
– Nyugi, nem lesz semmi baj, még csak növekszik. Gyere, élvezzük a partit – mondta, majd megfogta June kezét és elindult udvar felé. Cole mögöttük ment, nem tudta palástolni nyugtalanágát, rossz érzése támadt. Valami történni fog. – gondolta magában, miközben követte a szerelmeseket. Ahogy haladtak közelebb a focipályán kialakított tánctér felé, egyre több diák csoportot lehetett látni. Néhányan egymással voltak elfoglalva, mások a zakójuk belső zsebéből laposüveget vettek elő, és lányok kisebb csoportjai együtt nevetgélve figyelték a fiúkat, és egymás öltözékét dicsérték. Cole undorodva nézett közül, a feje felett mindenhol színes lampionok, lufik, és karácsonyi égősorhoz hasonló világítás lógott. Asztalok sorakoztak a pálya egyik szélén tele szendvicsekkel, sós aprósüteményekkel, és üvegekkel, melyeknek már a nagy része üresen tátongott. A tanárok és megbízott felügyelők köröztek a bulizó fiatalok körül, akár a prédára leső sasok. Olykor elvittek egy-két részeg diákot, vagy elvettek egy üveg alkoholt a kezükből. Cole már most utálta ezt az egészet, pedig még csak most értek ide. Ahogy visszafordult a két társa felé, meglátott feléjük közeledni egy talpig babarózsaszínbe öltöztetett alakot. Megállt előttük és szinte sikítva üdvözölte őket.
– Végre, hogy ideértetek. Loraine és Mark is itt vannak. Ugye milyen szuper lett a dekoráció? Imádok mindent. – hadarta a lány levegővétel nélkül.
– Minek öltöztél, Barbienak? – kérdezte köszönés helyett Dilen.
– Viselkedj – szorította meg a kezét figyelmeztetően June.
– Ő is itt van? Elhoztátok? - elnézett kettejük között a rózsaszínbe bújtatott Sarah. Cole maga mögé nézett, de nem látott senkit, akiről besszéltek. Visszafordult, és szembe találta magát a szélesen mosolygó lánnyal. A meglepetéstől hátrahőkölt, és majdnem elvesztette az egyensúlyát. Megszólalni sem maradt ideje, Sarah elkapta a karját és vonszolta az egyik asztal felé. Cole segélykérően nézett Dilenre, de a fiú tátogva jelezte, hogy nem tehet semmit. Mark vidáman üdvözölte mindegyikőjüket és a kezükbe nyomott egy-egy pohár italt, amit titokban megspékelt egy kis extrával.
– Cole, örülünk, hogy te is eljöttél. Sarah nagyon boldog volt, amikor elfogadtad, hogy vele jössz. – Mondta kedvesen Loraine.
– Hogy mit csináltam? – döbbenettől kikerekedett szemekkel bámult rá a fiú.
– Sarah partnere vagy, ma este. – mosolygott tovább a vörös hajú lány.
– Tényleg? – inkább June-nak szólt a kérdés, mint Lorainnek. Mark, hogy oldja a helyzetet, karon ragadta barátnőjét, és elindult vele a táncparkett felé.
– Jó ötlet - lelkesedett fel Sarah is. – Táncoljunk!
Cole ellenkezni sem tudott, máris a zenére vonagló fiatalok között találta magát. Sarah úgy csimpaszkodott partnere nyakára, hogy ő mozdulni is alig tudott, és egy percre sem hagyta abba a beszédet.
– Olyan szép ez az este, még a csillagok is nekünk világítanak. – ámuldozott a puncstól kissé megrészegült lány. – Te mit gondolsz?
Colenak eszébe jutott a lampionok, lufik sokasága, a karácsonyi világítás, a tömérdek kiöltözött vágytól túlfűtött fiatal és a zenének nevezhető zaj, mely már egy ideje nagyon sértette a fülét.
– Giccses- mondta röviden, hogy ne rontsa el Sarah jókedvét, de legszívesebben elhányta volna magát ettől a helytől.
– Igen, talán egy kicsit – sóhajtott, miközben teljesen hozzábújt a fiúhoz.  
Istenem, most segíts – fohászkodott magában Cole.



Dilen hirtelen abbahagyta a táncot, karon ragadta barátnőjét és maga után vonszolva igyekezett le a tánctérről. June esetlenül követte egészen addig, amíg már majdnem kikerültek a tanárok látókörében.
– Dilen, állj már meg! Mi a fenét csinálsz? – megrántotta a kezét, hogy visszatartsa.
 – Jobb szórakozást találtam ki – nevetett. – Bepótolhatnánk, amit korábban elmulasztottunk nálatok.
– Megőrültél? Itt??? Bárki megláthat – tiltakozott June, de titkon neki is tetszett az ötlet.
– Minél nagyobb a lebukás veszélye, annál izgalmasabb – kacsintott és behúzta a lányt két vastag törzsű fa közé, melyek magasra nőtt, hatalmas ágai az égig kapaszkodtak. A fejük fölé erősített égősor volt az egyetlen fényadó forrásuk az újonnan felfedezett rejtekhelyükön. June addig hátrált, amíg a háta az egyik fa durva törzsének nem ütközött. Dilen a lány feje mellett támasztotta ki a kezeit, így nézve a szemébe. June mindkét tenyerével közrefogta Dilen arcát és úgy beszélt hozzá.
– Szeretlek – suttogta.
– Tudom – vigyorodott el Dilen és száját a lányéra tapasztotta, hogy elhallgattassa. Ő a fiú nyaka köré vonta a karját és úgy viszonozta a csókot. Felkapta a barátnőjét a kezébe, és June pedig átkarolta a lábával Dilen derekát. A fa törzse már nagyon nyomta a hátát, de elviselte azért, hogy kettesben tölthessen egy kis időt a szerelmével. Boldognak érezte magát, átlagos középiskolásnak, akinek nem kell menekülnie senki elől, csak a szülők elől, amikor egy kis magányra vágyik azzal, akit mindennél jobban szeret. Dilen csókjai egyre követelőzőbbé váltak, a folytatást akarták, de nem csak a fiú, hanem ő is.
A következő pillanatban, mielőtt jobban belemerülhettek volna a dolgokba, Junet egy elemlámpa vakította el.
– Shepherd, és Shaw! Miért nem vagyok meglepve? – szólalt egy mély hangú alak a zseblámpa másik végén.
– Ta..tanár úr? – June riadtan kiugrott a barátja kezéből, és zavartan a ruháját igazgatta.
– Untátok a partit? – kérdezte mérgesen a férfi.
– Gondoltuk feldobjuk kicsit a hangulatot – megvonta a vállát Dilen, mire a lány rálépett a lábára.
– Na, azonnal menjetek vissza oda, ahol szemmel tarthatlak titeket, bajkeverők.. – morgott tovább a tanár, és a fejével a focipálya felé intett. June belecsúsztatta kezét Dilenébe, és szégyenében fejét lehajtva elindult vissza a bálozó fiatalokhoz.



 Cole már nem bírta tovább, menekülő útvonalat keresett. Az idegesítő nyálas andalgó zenétől, a körülötte tántorgó részek fiataloktól és a nyakába csimpaszkodó puncskockához hasonlító ruhát viselő lánytól hányingere lett. Nem tartozott ebbe a világba, hálásnak érezte magát, amiért ez a bálozás kimaradt az életéből. Friss levegőre volt szüksége, vagy legalább egy adag tömény alkoholra, hogy átvészelhesse ennek a horrorisztikus estének a hátralévő részét. Unokaöccsét sehol sem látta hosszú ideje, ami még jobban nyugtalanította. Ajánlom, hogy ne kerülj bajba – gondolta magába, miközben a táncpartnere az arcát simította végig, felhívva magára a figyelmét. Visszafordult felé, és Sarah arcával találta szemben magát, amely a sajátja felé közeledett. Úr isten, ez meg akar csókolni? Cole óvatosan kitért a lány elől. Sarah döbbenten figyelte a fiút, nem szokott hozzá ahhoz, hogy valaki elhajoljon a csókja elől.
– Valami baj van? – kérdezte, még mindig meghökkenve.
– Minden oké – mosolygott félszegen Cole.
– Akkor miért nem csókoltál meg? – háborodott fel Sarah – Nem vagyok elég jó neked?
Legszívesebben rávágta volna, hogy Utálom ezt az egészet, és a rosszul vagyok a tömény édes parfümödtől, de nem tette meg, helyette inkább némileg szépített a válaszán. – Sok itt a tanár és felügyelő és kellemetlen lenne nekem.
– Igaz, ebben igazad van – bólintott egyetértően a lány, és fejét ismét a partnere vállára hajtotta.
Ügyes vagy, ezt megúsztad – dicsérte meg magát gondolatban Cole.

Közel két perc után vége lett a számnak, és ahogy Cole menekülni készült, egy árnyat pillantott meg átsuhanni a fák között. Pislogott párat, hátha a szeme káprázik, de megint látott valamit megmozdulni. Most már biztosan tudta, hogy van ott valami, és csak reménykedhetett benne, hogy egy kóbor őz. Meg kell néznem – eldöntötte magában, nem csak azért, mert így kideríthette az árny kilétét, hanem ez egy jó lehetőségnek tűnt megszabadulni a szerelemtől túlfűtött lánytól.
– Friss levegőre van szükségem - mondta váratlanul.
– Jól vagy? Veled menjek? – aggodalmaskodott Sarah.
– Nem! – kicsit hangosabbra sikerült a válasza, mint szerette volna – maradj itt a barátaiddal addig, majd jövök.
Cole otthagyta párját a táncparkett közepén. Sarah értetlenül állt a többiek között, és próbálta kivenni merre ment, a fiú, de már nem látta sehol. – Cole – kiáltott utána, de mindhiába.

Kerülgette a kis csoportokat, szerelmesek ölelkező párokat, és egy másodpercre sem tévesztette szem elől a fát, ahol az árnyat látta. Kiért a fényárban úszó területről, de még visszapillantott a partira, hogy Sarah nem követi-e. Megkönnyebbülten sóhajtott, ahogy magán kívül senki sem tartózkodott a környéken. Óvatosan felhúzta a nadrágja szárát, és elővette tőrét annak tartójából, majd belépett a sötét rengetegbe.
Hangtalanul közlekedett, kezdetben hunyorogva szemlélt körbe, majd egyre jobban ki tudta venni az erdő körvonalait. Izgatottan rászorította az ujjait a tőre markolatára, felkészült a harcra, akárkivel is kerüljön szembe. Zajt hallott az egyik irányból. Elindult arra, hogy megnézze. Egy borokból jött a hang, egyik kezével lassan odanyúlt, hogy széthúzza, amíg a másikkal maga elé tartotta a fegyverét. Hirtelen egy nyuszi ugrott elő, és riadtan elmenekült, ahogy megzavarták a búvóhelyén. Cole morogva elengedte a bokrot, és a parti felé vette az irányt, amikor egy reccsenés megállította. Valaki rálépett egy korhadt ágra, mely azonnal kettétört, felfedve őt ezzel. Cole megpördült, és egy fiatal fiúval találta szemben magát. Ő mozdulni se mert, ahogy látta, hogy egy tőrt szegeznek neki. Hosszasan bámult a szemébe, majd végül határozottan megszólalt.
– Cole? Te vagy Cole Madsen?
– Attól függ, ki kérdezi – válaszolt neki bizalmatlanul.
– James Hastings vagyok, és Josh küldött, Josh Tanner – folytatta az idegen.
Cole, ahogy meghallotta a nevet, elképedve azonnal leengedte a tőrét, de még nem tette vissza a helyére. Végig nézett a fiún, hátha ismeri, de fogalma sem volt róla ki lehet ő. Fiatalnak tűnt, szemtelenül fiatalnak. Katonai bakancsot, sötét farmert és kapucnis felsőt viselt, rajta egy barna kabáttal, hátán pedig egy terepmintás táskát tartott. Koszosnak, éhesnek és nagyon fáradtnak látta.
– Hogy találtál meg? – kíváncsiskodott tovább Cole.
James letette a táskáját a földre közvetlen a lába mellé. Nagyon lassan mozgott részben a bizalmatlanságtól, részben a fáradtságtól. – Egy kislány említette, amikor elmentem a címre, amit Josh adott.
Chrissy – tűnődött az idősebb fiú. – Miért kerestél engem? Honnan tudod a nevem egyáltalán?
– Josh küldött, hogy keresselek meg, mondta, hogy te segíteni fogsz nekem, és ezt át kell adnom neked! – James lehajolt és kotorászott a táskájában, majd hamarosan elhúzott valamit, és Cole kezébe adta. Ő döbbenten figyelte a hüvelyt, ami pontosan úgy nézett ki, mint a saját tőréé. A mintája, formája, sőt még súlya is. James egy fényképet is átnyújtott neki. A képen három ember pózolt mosolyogva, egy lány és két fiú.
– Hol van most Josh? – kérdezte kissé féve Cole, ahogy a fényképet a zsebébe, és a fegyverét a helyére tette, Joshét pedig visszaadta Jamesnek, hogy visszarakhassa a hátizsákjába.
– Meghalt – mély fájdalommal a hangjában válaszolta az ifjú idegen.
Colet teljesen lesújtotta Josh halálának a híre, mégsem mutatta ki, próbált ugyanolyan kemény és határozott maradni, mint általában. Később még ráér gyászolni.  – Gyere velem!
– Hova? – botorkált James a sötét erdőben.
– Hazamegyünk! – jelentette ki Cole, és elindult Dilen autója felé.

2015. január 9., péntek

Új fejezet infó!

Sziasztok!

Először is elnézést kérek, tudom, hogy nagyon eltűntem az utóbbi időben, de voltak dolgok, amiket meg kellett oldani. Viszont most azt tudom mondani, hogy a hétvégén felkerül a második rész első fejezete, csak azt nem tudom még melyik nap. Szóval már az első fejezetre nem kell sokat várni, addig meg szeretnék nektek mutatni egy képet, amit nem régen találtam. Emlékeztek arra a jelenetre, amikor Cole a régi gyárban kiláncolja Beccát és Dilent? Ez a kép engem arra emlékeztet, remélem nem volt olyan régen, amikor azt olvastátok, és emlékeztek még rá. 
Akik az első részben azt várták, hogy June-Dilen közt megtörténjen az a bizonyos első csók, most örülhetnek, mert itt több is lesz, mint egy. :)
Köszönöm mindenkinek, aki eddig türelmesen várt. 

Plusz: Van egy új Pinterest oldalam, ahol, ha van kedvetek megnézhetitek a történethez kapcsolódó inspiráló képeket. :) 
Pinterest <- Katt :)

egy kis emlékeztető:

(...) A láncokat gépekhez, erős vasakhoz erősítették, amik biztosan megtartanak két hatalmas, erős farkast. Dilen leült az egyik falhoz. Cole és Rebeca először a négy vasbilincset szerelték fel a kezeire és a lábaira, majd miután ezzel végeztek, hozzáerősítették a vastag láncokat a bilincsekhez. Dilen kipróbálta, hogy mennyit bírnak.
-          Elég erősnek tűnnek, gondoljátok, hogy tényleg kitartanak? - nézett a többiekre a fiú.
-          A legerősebbeket szereztem mindenből. Nálam mindig beválnak, akkor remélhetőleg nálad is. - válaszolta a nő, miközben tűrte, hogy Cole rajta is elvégezze a szükséges előkészületeket.(...)


2014. augusztus 25., hétfő

Közlemény 2

Sziasztok!
Először is elnézést szeretnék kérni mindenkitől, amiért ennyire elhanyagolom a blogom, és eltűntem. De nem véglegesen, csak ez most egy olyan időszak, hogy időm az semmi (aludni sincs), ezért nem jöttem fel, de nem felejtettem el a történetet. Igaz még nincs megírva a folytatása, de az első fejezet a fejemben már megszületett, amint lesz időm leírom, és ki is teszem mindenkinek. Nagyon sajnálom, hogy ennyit kell várnotok, remélem még egy kicsit türelmesek lesztek, bár tudom nem igazán érdemlem ezt meg. Az elmaradt üzeneteimet is igyekszem pótolni.
Viszont van még egy másik hírem is. Mivel nincs időm írni (ami nagyon hiányzik), csak lopva 10-15 perceket, ezért elkezdtem leírni, ami ilyenkor az eszembe jut. Egy lány titkos levelei egy másik ismeretlen embernek, melyben elmondja a gondolatait, az életét, és mindent. Leginkább a Különc srác feljegyzései filmhez/könyvhöz tudnám hasonlítani ezeket a leveleket. A történet, a szereplők minden kitalált benne. Nyitottam nekik egy blogot, ha van kedvetek nézzetek be és elmondhatjátok a véleményeteket róla. A blog kinézete még nagyon pro verzió a fejléc és a háttér folyamatban van ez még csak egy ideiglenes. Ha tetszett és szeretnétek tovább olvasni majd azt a blogot figyeljétek, mert ide nem teszem ki mindig a frisset, nem szeretném keverni a két dolgot.
A blog: http://letters-to-sunflower.blogspot.hu/
Elnézést mindenkitől és köszi a türelmeteket.